Nemrégiben Tatán jártam egy jó barátomnál, aki maga is tetovál. Meglátogattam Őt a stúdiójában, végigkövethettem egy napját, ahogyan dolgozik és még egy kis városnézésre is sort tudtunk keríteni. Először neki tettem fel azokat a kérdéseket, amik a tetoválás témájában felmerültek bennem.

Papik Zsolt egyik magyarországi tetoválóművészünk, 31 éves és a Dotis Tattoo büszke tulajdonosa, ami Tata középkori nevét hordozza.

Zsolti logója, nevének kezdőbetűivel, rovással

Vannak olyan kérdések, amiket gyakran feltesznek neked?

Persze, pl: „Fájni fog?”. Erre csak azt mondom, hogy nekem nem, vagy, hogy:

Láttam már olyan embert, aki túlélte. Ismerek olyat.

Akit érdekel, megkérdezi, hogy mit miért csinálok. Mennyi ideig fog tartani.

Volt-e olyan munkád, ami nagyon megragadott? Akár csak a minta miatt vagy a története miatt.

Hogyne, hogyne. Volt, hogy egy barátom ex-barátnőjének meghalt az öccse és az apjuknak kellett feltetoválnom az öcskös képét. Na az például egyrészt nyomás, mert annak tényleg úgy kell kinéznie, hogy amikor ránéz, akkor a gyerekét lássa, ne valami mást.

Az, hogy amikor felállt, ránézett a kész munkára és elbőgte magát... Na az... Tényleg az volt a legnagyobb elismerés.

Volt olyan is például, ami maga a téma miatt megfogott. Nagyban dolgozhattam, igazán nagyban, amiket én szeretek csinálni, nem ilyen szüttyögős meló, mert akármennyire is az a hír járja, hogy a piciket nem szeretem, azokat is szeretem, ugyanúgy megcsinálóm, csak ezekben nincs kihívás. Semmi szakmai kihívás nincs abban, hogy megcsinálsz egy feliratot, apró lepkét, vagy egy madársziluettet.

Olyan is volt, hogy ilyen mintákat, mint például gyerekrajz, amikről soha nem gondolnád, hogy magára fogja tetováltatni valaki.

Bejön az ember és olyan bődületes hülyeséget varrat magára, hogy érted… Na ez tetszik! Érted? Amikor a hóna alá akar tetováltatni egy kitépett cetlit, egy négyzetrácsos füzetlapnak a darabját, egy cafatot odahoz, aminek meg van égetve a széle, hogy ő így, ezt ahogy van, magára akarja varratni.

És megcsináltam neki. A mai napig nem tudom mi volt, mert Svájcban volt valami amerikai cserediák. Akkor még nem nagyon beszéltem idegen nyelvet. Csak beszélgettünk, már amennyire tudtunk, meg tudod így kézzel-lábbal, aztán szétröhögtük a fejünket, hogy ez mi. Ezt mondjuk, viccesnek találom.

Szóval… Hogy mi fog meg egy-egy melóban… Hát ez inkább emberfüggő is. Van, aki nyitottabb, van, aki azt mondja, hogy szabad kezet ad, rád bízom magam és ebből van, aki ezt mondja, de legyen benne ez, meg ez, meg ez, meg ez, ahogyan ő akarja.

Mit javasolnál annak, aki tetováláson gondolkodik?

Azt, hogy gondolja meg jól és

ne azért varrasson magára valamit, mert a másikon is azt látja, hanem gondolkodjon el, hogy Ő kicsoda valójában.

Ne azért, mert milyen jól mutat, hanem valami olyan dolgot varrasson magára, amiről nem akar megfeledkezni, ami tényleg fontos számára. Örökzöld téma a szakmád, család, zene, de igazából bármit, csak ne egy belemagyarázott hülyeséget. Mindenki mindenbe mindent bele tud magyarázni. Ne! Rólad szóljon az a tetoválás.

Azok, akik meg leszólják a tetoválásokat, amiknek amúgy több ezer éves kultúrájuk van és ebbe bele sem gondolnak, csak hát ugye majd Ő azt jobban tudja. Na Ők… Olyan nyitottak, mint egy zárt ajtó.

Mióta dolgozol tetoválóként?

Csak tetoválóként 9. éve egyébként 11 éve, de először gépet a kezembe úgy hát... Mennyi? Egy ilyen… 16 éve fogtam kb., akkor tetováltam életemben először, magamra.

A saját stúdiód előtt hol dolgoztál?

A stúdió most lett egy éves, emellett jelenleg Svédországban is dolgozom. Előtte mindenhova utazgattam, éltem három és fél évet Svájcban. Bebarangoltam Európa egy részét azért, mindenhol dolgoztam egy kicsit. Ahova hívtak, oda mentem. Németország, osztrákoknál, Franciaországban is voltam, de főleg Svájc.

Mi tetszett meg annak idején a tetoválásokban?

Pont a törvényenkívüliség tetszett meg benne, hogy mindig azok az emberek, akikben én jót láttam, azokra azt mondták, hogy rosszak. Hát akkor én is rossz leszek b*zd meg.

Honnan jött az ötlet, hogy te magad tetoválj?

Hogy én tetováljak? Hát egyszerűen rajzoltam, mindig is rajzoltam, gyerekkoromtól kezdve. Tetszett is, 9 évesen megvettem az első tetováló magazint, amit kiadtak itthon. Belelapoztam, besz*rtam rajta, hogy mennyire menő és ugye volt a társaságomban is meg a környezetemben is pár tetovált ember.

Nem messze volt a motoros klubházuk az otthonomtól és úgy valahogy annyira lenyűgözött tudod, hogy bőrre dolgoznak, meg bőrbe beletetoválni és magaddal hordani egy életen át. Nekem ez így azonnal szerelem volt és 9 éves koromban elhatároztam, hogy szét leszek tetoválva és tetováló leszek és tessék, ennyi. Csinálom. Nem nagyon variálok az életben.

Mik voltak az első lépések efelé a cél felé?

Ez egy hosszú folyamat, ahogy alakul. Ez mindenkinek másképp van, de manapság már egészen más a szitu. Most az van, hogyha meg akarsz tanulni tetoválni, akkor indítanak tanfolyamokat, sőt, vannak ilyen internetes, fizetős tanfolyamok. Fizetsz, leadnak egy anyagot és így tovább, aztán x százezer forintért megtanulod, meg mellé még a felszerelés, stb.
Nekem ez úgy volt, hogy bementem a Gabi barátomhoz, akit akkor láttam előszőr. Mondtam neki, hogy ez meg ez kéne, azt mondta, hogy jó. Közben segítettem neki ebben-abban, rajzolgatni a mintákat, aztán mondta, hogy b*zd meg, egy év alatt meg fogok annyit tanulni, mint ő tíz év alatt. Aztán valahogy így kedvet kaptam hozzá, elkezdtem én is csinálgatni. Egy-két havert kivarrtam, csak ugye ő közben meg elköltözött Amerikába, később Mexikóba és nagyon sokáig nem találkoztunk. Mivel nem volt más, jártam varratni haverokhoz meg fel Pestre. Így jött, hogy Pesten a Csaba, na ő volt az, akihez akkoriban jártam tetováltatni. Mondta, mivel úgyis tanulok, felajánlja, hogy én is tudnék menni akkor erre az oktatásra. Akkor csinált először ilyen oktatást itthon, ha jól emlékszem és x összeg fejében hozzá eljártam. Minden héten mentem fel, akkoriban két műszakban nyomtam a gyárban és akkor ahhoz igazítva mentem délelőtt vagy délután, tetováltam és akkor utána mentem dolgozni vagy ugye előtte. Hétvégén meg… Egész hétvégén feljárkáltam, hogy csináljam. Ez tényleg rengeteg, sok munka.

Ez nem arról szól, hogy a hasamra csapok és elkezdek tetoválni. Én is azt hittem, hogy így működik, hogy ez ilyen könnyű, de nem. És kell egy profinak a segítsége, mert Ő tényleg úgy fogja megmutatni azt a technikát meg amivel dolgozol, ahogy egy amatőr soha a büdös életbe nem fog rájönni magától. Ennek ez a lényege.

Persze, aki elvégez egy művészeti főiskolát, ahol megtanulnak festeni, azok sokkal könnyebben megtanulják magát a tetoválást is.

Minden tűcsoport úgy működik, mint egy ecset. Ezek is különböző nyomokat hagynak. Gyakorlatilag ugyanúgy lehet festeni egy géppel jól bőrbe, mint ahogy vászonra egy ecsettel.

Melyik volt a legelső tetoválásod?

Az elsőt, azt egy osztálytársam csinálta egy házilag összeeszkábált géppel. Két és fél óra alatt sikerült egy egyforintosnyi melót felrakni, ami egy japán jel volt. Igazából csak ki akartam próbálni, hogy mégis mit ad, mert tudod, hogyha nem fáj annyira, meg szép, akkor lett volna még folytatása, de hát ott úgy döntöttem, hogy házi géppel nem fogok többé tetováltatni, úgyhogy választom a profikat. 17 évesen varrattam az első komoly mintámat vagy 16. Mit tudom én. És az mi volt? Egy kaszás volt, kérlek szépen. Egy csontváz, egy b*szott nagy kaszával. És mi okból? Vagy csak tetszett? Hát mert már akkor is metált hallgattunk, meg valahogy az tetszett.

Megtetszett maga a minta, valakitől úgy kaptam és úgy voltam vele, hogy „ez tetszik”. De hát tudod, akkoriban én még azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, de a mai napig nem bánom egyik tetoválásomat sem. Van olyan, amit elfedettem, mert mondjuk annyira nem passzolt bele a többibe, de ettől függetlenül nem bánom egyiket sem. Mindegyik az enyém.

A tetoválásaid közül hányat tetováltál magadnak?

Hát nem tudom… Egy húszat biztos, de ezek között van kicsi, nagy, de úgy a két lábamat nagyjából én csináltam, de ez mindig úgy volt tudod, hogy valahol voltam, valami történt velem és akkor azért.

Számomra arról szól a tetoválás, hogy egyszerűen hurcolod magaddal azt, amit megéltél, amit tapasztaltál és arról, hogy te nem akarod elfelejteni, amit igazából így sem, úgy sem felejtesz el, de így legalább van egy nyoma és soha a büdös életbe nem felejted el, hogy honnan jöttél. Amikor kölyök voltam és láttam a motorosokat, ki voltak varrva, szőrösek voltak, meg motoroztak és valahogy k*rvára aranyos embereknek találtam őket.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Nyitni egy olyan üzletet, ahol már nem én dolgozom, hanem már nekem dolgoznak és nyugodtan bevállalhatom azt, hogy amit akarok, azt megcsinálom, amúgy meg eleget keresek ahhoz, hogy ne ugráljak. Aztán rátérhetnék arra, hogy tényleg csak festeni, járni a világot, sziklát mászni, családot alapítani, gyerekek… Nagyjából ennyi. Nincsenek nagy terveim. Minél több helyre eljutni, több országba, mert így szakmán belül…

Maga a szakma már egyre kevésbé érdekel valahol, ami durván hangzik, de szóval így az egyedi ötletek hiányában én így szépen lassan ki fogok égni.

Nekem ez az egy bajom van ezzel az egésszel, hogy már rég nem azt adja, amúgy sem, amit régen adott, mert mire én tetoválóvá érettem… Addigra meg lett erőszakolva az egésznek a szellemisége.

I N K A H O L I C ,
ha egy kis tintára szomjaznál